2011. aug. 31.

VKF 43! Túró Tomi

A 44. VKF! háziasszonya az A’la Carte Kulinária blog szerzője, Kriszti, aki nemcsak, hogy jó témát választott, hanem megfelelően be is harangozta az eseményt. Még facebookos meghívót is küldött, aminek külön örültem. A felvágottakkal már jó ideje bizalmatlan vagyok, nagyon kevés, amit megeszek. Ha nem találok a húspultban fogamra valót, akkor inkább kihagyom.

A szendvicskrémekkel és társaival korábban szimpatizáltam, de egyre több terméken érzem a műízt. Ráadásul amióta elolvasom, hogy egy-egy termék miből készült, azóta nehezebben állok rá, hogy megvásároljam. Ebből kifolyólag egyre több dolgot készítek itthon és folyamatosan kísérletezek a különböző krémekkel, feltétekkel. Nyár közepén készítettem el Túró Tomit, ami erre a versenyre is megfelel. Mi tagadás, nincs is jobb dolog, mint a gangról begyűjteni a friss zöldnövényeket. Akkor is, ha a szomszédok nem nézik jó szemmel, hogy minidzsungellel színesítem az ódon folyosókat.

Mindig is szerettem a kidíszített szendvicset, így a túrókémmel megkent kenyerekből is gyorsan bohócfejet hoztam létre.

Hozzávalók:

25 dkg túró

1 pohár tejföl

fél csokor petrezselyem

5-6 levél bazsalikom

kis csokor snidling

3 szál zöldhagyma

1 teáskanál oregánó és kakukkfű – ha van, lehet friss is

2 gerezd fokhagyma

Díszítéshez: olívabogyó, kápia vagy kaliforniai paprika, petrezselyem

A túrót villával összetörjük. A zöldnövényeket megmossuk, lecsöpögtetjük, apróra vágjuk. A hagymának lehúzzuk a külső héját, apróra vágjuk, ha szép a szára, mehet az is.

A túrót a növényekkel, hagymával, fűszerekkel, zúzott fokhagymával és tejföllel simára keverjük. Megkenjük a kenyereket. Az olívabogyót megmossuk, lecsöpögtetjük, karikára vágjuk. A kápiát megmossuk, csíkokra vágjuk. A petrezselymet megmossuk és leveleire szedjük. Az olívából szemeket, a paprikából szájat, a petrezselyemből hajat készítünk.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.